365Budapest Werk from zsutti on Vimeo.
Magyar // English (scroll down)
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik támogatták és segítették a 365Budapest létrejöttét, valamint annak a rengeteg embernek, akik nap mint nap követték a projektet és megosztották másokkal, és külön említeném azt a maroknyi embert, akiknek köszönhetően érdekes számokkal bővült a gyűjtemény. Kemény év volt, hullámhegyekkel és völgyekkel tarkítva és most végre megkönnyebülten dőlök hátra. Nem vitás, hogy ez volt életem eddigi legnagyobb vállalkozása, amelyből rengeteg hasznos dolgot tanultam, sok embert ismertem meg virtuálisan és a való életben egyaránt. Ez a projekt annyira egybefonódott az elmúlt másfél évemmel, hogy sokszor munkát és magánéletet is a háttérbe szorítva határozta meg a napjaimat. Legközelebb ezen javítanom kell.
A 365BP-nek itt még nincs vége: jelenleg könyvkiadót keresek, valamint tervezek egy kiállítást valamikor 2010 első felében. Ezekkel kapcsolatban bármilyen segítséget szívesen fogadok. A Facebook Group-ban mindenkit tájékoztatok a projekt sorsáról. Ha még nem vagy tag, akkor csatlakozz bátran! Érdemes, mert a csoport tagjai elsőként értesülhetnek majd a következő projektről, ami pár hét múlva indul és minden tekintetben überelni fogja a 365BP-t!
Végül szeretnék néhány érdekességet és unalmas statisztikát megosztani, csak hogy hűek maradjunk a számokhoz:
A projekt első használható képét 2008.06.23-án készítettem (15), az utolsót 2009.11.21-én (355). Ez idő alatt 87 napon készültek fotók és volt egy nap, amikor egyetlen kép sem volt a gépben 64 km letekerése után. 1260 képet készítettem plusz ha hozzávesszük a letörölt selejtet és az utak során készült egyéb képeket, videókat, akkor kb 2000-et. Letekertem kb 3500 km-t, kb 10-szer lyukadt ki a kerekem, ebből egyszer hóviharban, egyszer zuhogó esőben, kétszer estem irdatlan nagyot, amit csodálatos módon én is és a felszerelésem is túlélt. Eltörtem két napszemüveget, két kerékagyat, elhagytam egy objektívsapkát, egyszer nekimentem egy lámpaoszlopnak, kb. 5-ször zavartak el melegebb éghajlatra és mindössze egyetlen néni volt szerte a városban, aki behívott az udvarba, hogy jobb szögből fotózzam a házszámot, ami végül nem került ki az oldalra.
//
I want to take this opportunity to thank everyone who helped and supported the making of 365Budapest and all those people who followed the project day by day and shared it with others and I have to mention those few people who suggested great numbers for the collection. It was a tough year with lots of ups and downs and finally I can sit back relieved. It’s not a question, this was the biggest undertaking in my life so far, I have learned a lot and got to know a lot of people on the web and also IRL. In the last 1.5 year this project determined my days in a way that I have pushed work and private life too often aside. I will have to change this in the future.
365BP doesn’t end here: currently I am looking for a book publisher and I plan to have an exhibition in the first half of 2010. I accept any kind of help regarding these issues. In the Facebook Group I will keep everyone updated about the future of this project. Join us if you are not a member yet! It’s worth because the group members will be notified at first when my new project starts in a couple of weeks, which will be much bigger then 365BP!
Finally I would like to share some interestingness and boring statistics just to stay loyal to the numbers:
I took the first usable photo on 23.06.2008 (15) and the last on21.11.2009 (355). During this time I made photos on 87 days and there was one day when I made not a single picture after biking 64 km-s. I made 1260 photos or if you add the deleted files and other photos and videos I made during these trips, it would be around 2000 files. I rode about 3500 km-s, had defleated tyres about ten times, once in a blizzard and once during a heavy rain, fell two times very hard with the bike but both me and my equipment survived almost without a scratch. I broke two sunglasses, two hubs, lost a lenscap, crashed once against a lamp post, was sent away by angry people about five times and there was only one old lady in the whole city, who invited me in the yard to have a better look at the number, which finally didn’t make it to the website.
A szám amit senki nem látott egy rejtélyes hiba miatt az oldalon // The number that nobody saw because of some mysterious bug on the site:
Legtöbbet kommentálók // People who commented the most:
DaRedDa, sourgarmonam, o:csi, Törpilla, anyamlanya, mattya, Kata
A legnépszerűbb számok // Most popular numbers:
1. 119
2. 342
3. 94
4. 199, 278, 300
5. 239, 337
Éjszakai képek // Night shots: 3, 21, 22, 52, 80
Legkisebb szám // Smallest number: 179 (kb. 15 mm széles // approx. 15 mm wide)
Legnagyobb szám // Biggest number: 62 (bazinagy // f*ckin’ huge)
Házszámok égtájak szerint // Street numbers according to points of the compass:
É // N: 319
D // S: 362
K // E: 353
NY // W: 355
Számok mennyisége városrész szerint // Amount of numbers in different parts of BP:
Buda: 106
Pest: 235
Csepel: 25
Látogatók // Visitors:
100 országból 54022 látogatás // 54022 visits from 100 countries (#100 Gibraltar, 31.Dec.2009)
Top 10: Hungary (43680), USA (2934), Romania (1064), United-Kingdom (817), Germany (618), Italy (457), Brazil (439), Netherlands (403), Canada (340), Japan (310)
Hivatkozó oldalak // Referring sites top 10
Startlap (5558), Szánalmas (3905), Notcot (2872), Női Lapozó (1775), Facebook (1713), Mindpieces blog (1424), Cotcot (1318), Pixinfo (1190), Spottr (1122), Google (1108) és még 349 másik // and 349 others.
Használt felszerelés // Gears used:
Nikon D80 (05.05.2008-15.12.2008) 569 kattintás
Nikon D90 (15.12.2008- ) 691 kattintás
Sigma DC 18-200 mm f/3.5-6.3 D
Sigma Telephoto 400/5.6 Multi Coated, M42/Nikon konverterrel
Manfrotto 055CLB állvány // tripod
Manfrotto 804RC2 állványfej // tilt head
Velbon CX 444 állvány // tripod
és a tutifrankó Bagaboo biciklitáskám // and my awesome Bagaboo bike bag
Posted on 01.02.2010, Comments: 31I am Zsolt Molnár aka Zsutti, born 1982, living in the capital of Hungary. I am a photographic enthusiast currently occupied as an art director in the advertising industry. This is my typo-photographic project that I started in Summer 2008, focusing on the typographical diversity of Budapest’s street numbers. On this blog I will post a number each day in 2009. 365 different types of street numbers hopefully.
I became quite obsessed during the process. Combining three things that play important roles in my life - photography, typography and riding the bike - I came across many streets of Budapest to collect the most interesting looking numbers. The more numbers I have, the harder it gets...
By now I have crossed the 1000 2000 3000 km line on the bike, while searching for these numbers. I broke several sunglasses, invested into special bikebag for my gear, met mad dogs and curious doormen, and all these unforseen circumstances make this project an adventure.
Recommended not only for typophiles.
©2008-2009 Molnár Zsolt “Zsutti”
All photos were shot in RAW format, color adjustments were made in Capture NX2 (Levels, Saturation, sometimes D-lightning adjustments). For perspective correction and cropping I use Photoshop CS3. I log the numbers in a simple Excel table and placemark them in Google Earth to ease geotagging.
Gear: Nikon D80 / D90, AF Nikkor 50/1.8, Sigma DC 18-200/3.5-6.3, Manfrotto tripods








nagyon büszke vagyok rád.. gratulálok!
[...] This post was mentioned on Twitter by Désiré, Zsolt Molnar. Zsolt Molnar said: 365Budapest second bonus post, go check it out: http://365budapest.com/367/ [...]
Welcome a sok infoért!! Aztán ’sszon oda az az újabb projekt!
gratulálok! <:
mooooooooo!
Gratulálok! Minden elismerésem a tiéd! És köszönöm a segítséget a dolgozathoz anno! Szurkolok, hogy találd meg a kiadódat.
hát, így kerek a kép.
okos dolog volt ezt az összegzést még hozzáfűzni.
elismerésem a kitartó munkáért!
ám, most már ezerrel az újra figyelek/nék!
nem bírtam ki, belinkeltelek!
egyszerűen muszáj volt.
Remek!
grat, szép volt!
Nagyon elvetzem ezt a projectet Zsutt! Gratula! Cupp Dius
Gratula!
Utólagos engedelmeddel nagyon szép tányéralátéteket készítettem a képekből, karácsony óta dísze az ebédlőasztalunknak! Sokkal érdekesebb az étkezés azóta!
Gratulálok! Nagyon szép munka volt ez. Én az Unit-ban figyeltem fel rá.
És be kell vallanom, a karácsonyi ajándékom a képeidből készült, és azóta minden nap előttem van…:) /ej-ej, a jogdíjak/
DE HOL a 215-ös????
Rá kell kattintani itt a szövegben a linkre és meglátod. Amúgy meg nem tudom mi történt vele. Mindent próbáltam: újrapostolni, kitörölni és újrapostolni, átnevezni a képet stb, de a kódban nem volt hiba. Eltûnt a weBermuda háromszögben
És igen, a jogdíjak. Ha kapok tôled nyáron ajándékot, akkor félig szemet hunyok:) De ha lesz könyv, akkor vedd meg azt és akkor spongyát rá, ok?
videót youtube-ra is please, mer’
Ez nagy meló lehetett, gratula!
Pretty cool
I would do that also.
And the site is also very very perfect.
I just watched the video – what an amazing and creative project. You are a very talented young man. Keep the good work up. Reka-Zsuzsanna
sokadikként én is gratulálok
písz
Szintén csak gratulálni tudok! Klassz volt végigkövetni a számokat egy éven át. Igaz, van egy kis hiányérzetem. Azt reméltem, a két “bónusz” a lábaidról készült “előtte-utána” fotópár lesz. Ennyi km után!
És, hogy egy klasszikust idézzek: Kérem a következőt!
Thumbs up, zsutt!
És mekkora király vagyok, h ezt másfél éve írtam rólad:
“zsutti egy igazi auto-donquijote. tele van legyőzésre váró belső korlátokkal. szerencsére már kezdi tizedelni őket, de még mindig nem mutatja az igazi arcát a külvilág felé. szerintem még hátravan egy robbanás nála, amikor végre rájön, hogy a szabályok arra valók, hogy felrúgjuk őket (persze, csak akkor, ha mindet jól megtanultuk). erősen vizuális emberke, a panorámaképei egyszer aranyat fognak érni.”
És nem én lennék, ha ezt nem írnám ide: összeszedtél minimum 6 büntetőpontot a videó során
Nagyon jo lett a vidi, es grat a projecthez is
A bagabood belelt? Vagy hogy pakoltad bele a felszerelest? Korbetekerve mindent?
@o:csi: tyű, még emlékszem erre a jellemzésre
milyen büntetőpontokról beszélsz? közlekedési kihágás? bukósisak hiánya? forgalomban való videózás? egy/nullkézzel tekerés?
@errorka: A Bagaboom nincs bélelve, csak belül körbe van varrva tépőzárral, amire fotósrekeszeket tapasztottam. A werkképek közt jobban is megnézheted.
Oksa, koszi. Azt hittem, esetleg ok tuningoltak ilyenre, gyarilag
Tutifranko Bagaboooooooooooo
helo-helo!
hol van az ígért új projekt?
lassan tavasz, de híre sehol.
ez jó ötlet amúgy . eszembe se jutott volna. time out budapest magazinban olvastam erről a projektről. nemsemmi ennyit letekerni meg minden. great!
Kedves Barátom! Valaki felhívta a figyelmemet, hogy ez a mű készül. Lehetséges, hogy, ha bementél volna a Budapesti Városvédő Egyesületbe, V. Kossuth Lajos utca 14-16. amelynek alapító tagja vagyok, és ott eligazítást kaptál volna, hogy megjelent már egy könyvecske, két kiadásban (1995, 2004) Budapest valamennyi utcanevével, amely 1255 és 2003 októbere között előfordult a város utcasarkain. Ez a könyvecske tartalmazza az utca elnevezés szabályait, az utcanév-, és a házszámtáblák szabványait, annak elhelyezéseit, stb. A címe: Budapest teljes utcanévlexikona. Lehetséges, hogy érdemes beleolvasni. A második kiadás szerzői jogdíját a megjelentető cég csak 48 %-ban fizette ki, ezért javasolom, hogy nagyon figyelj erre. Én már meglehetősen öreg ember (75) vagyok, nincs kedvem kiadókkal gyötrődni, ezért ajánlom, hogy ásdd be magad a Klubrádió Aczélsodrony Kiegészítés múltunkhoz topikba, ott találsz néhány tízezer fényképet, amelyek munkádhoz tippeket adhatnak. Persze nekem nincsenek olyan kitűnő minőségű gépeim, mint neked, de örülök ha jó minőségű képek mutatják meg fővárosunkat.
A fekete alapon lévő szövegeket szinte lehetetlen olvasni. 13 perc alatt sikerült. Nem lehet megoldani, valamilyen másik színnel?
Üdvözöl
Mészáros György
Nagyon örülök, hogy megnézhettem ezeket a fantasztikus képeket. Rengeteg munkád lehetett velük.
Sok sikert és kitartást az új projekthez
kiraly cucc. (y)
This is a really remarkable project you have done there and shows the beauty and diversity of Budapest. I went through all the numbers and each one is truely unique…
Great job, really!